Mátrai Autós Expedíció

2022.09.03

Kedves barátunk Kulcsár Tibor szervezésében több Magyarországi Ágyúgolyófutamon is részt vehettünk párommal. Vetélkedni mindketten szeretünk, aminek köszönhető, hogy 2021-ben és 2022-ben korábbi dobogós helyezéseink után megnyertük a futamokat. 

Óriási élményt részt venni egy ilyen futamon. 

Ezt az élményt a magunk módján szerettük volna létrehozni a Mátrában, így született meg az ötlete a Mátrai Autós Expedíciónak. 

Hosszas előkészület, több napos feladatkeresés és útvonalbejárását követően született meg a versenytáv és a 40 válogatott nehézségű versenyfeladat.  Egyben biztosak voltunk, mindenki jól fogja érezni magát. 

A gyönyörű napsütéses idő is hozzájárult ahhoz, hogy egy remek és élményekkel teli napot, és az elmaradhatatlan bográcspartit követően engedjük haza barátainkat.

Már a nap során több barátunk is kérdezte, hogy nem csinálnák -e egy ilyen programot cégüknek, munkatársaiknak, egy csapatépítő nap keretében.  Ez aznap még komolytalannak tűnt, hiszen a programot szeretetből készítettük barátainknak. A tegnap még komolytalannak tűnő felvetés, másnap délutánra megvalósítható ötletté változott. Innen már csak egy lépés volt, hogy létrehozzuk a Mátrai, majd terveink szerint később a Bükki, Balaton felvidéki, és egyéb ismert hazai tájakra koncentráló autós expedícióinkat, mint csapatépítő rendezvény szolgáltatást.  

Mert vetélkedni, nevetni, autózni, új tájakat megismerni mások is szeretnek.

Bartha Zoltán
Minden jog fenntartva 2022
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el